Osztálykirándulásokról

Május végén és június elején került sok az osztálykirándulásokra.

Az osztályok a következő programokon vettek részt:

  • 1. osztály: Tihany és környékét barangolták be. A hajós kirándulás különösen tetszett a gyerekeknek:

„Az úti célunk Tihany, az apátság és környéke volt. Siófokról áthajóztunk Tihanyba, a gyerekek sorban álltak, mert mindenki vezetni szerette volna a járművet. Néhány lurkó eljátszott a gondolattal, hogy eltérítik a járművet, de a kapitány ellenállt. Tihanyban a zöld jelzést követve erdei úton,a barátlakásokat megtekintve, hősiesen küzdelem árán mindenki felért az apátsághoz.  Jó megérdemelt nyalánksággal feledtük a kimerítő túrát. Rövid filmvetítés, majd az apátság megtekintése és körbejárása következett. A megfáradt csapatot kisvonat szállította vissza a kikötőbe, ahol a mi kapitányunk már várt minket. A hajó elindult a gyerekek hangosan kiabálták: ” VISZLÁT TIHANY, VISSZAJÖVÜNK!!!”  (Szőke Réka, a kiránduláson részt vett anyuka élménybeszámolója)

  • 2., 3., és a 4. osztály közösen ment kirándulni. Dombóváron megtekintették a Fekete István Emlékházat. Majd a programjuk a bikali Reneszánsz Élményparkban folytatódott. Részt vettek lovagi tornán és solymászbemutatón.
  • 5. osztály: Székesfehérvár és környékén járt. Megnézték a pákozdi
  • 6. osztály: Visegrád és Nagymaros volt úti céljuk. Visegrádon lovagi tornán vettek részt. A festő szépségű Nagymarost kompon látogatták meg.
  • 7. osztály: két napos kiránduláson vettek részt Kőszegen. A több órás vonatozás és a két nap után hatalmas élményekkel tértek haza.
  • 8. osztály: kétnapos, kerékpáros kiránduláson vettek részt. Szántódra kerekeztek be, majd a zamárdi Kalandparkban vezették le az év végi feszültségüket.

Fantáziával a jövőnkért!

„Fantáziával a jövőnkért!”- ez volt a mottója a június 8-án nyílt rajzpályázatnak, melyet a SIOK rajz- és vizuális kultúra, technika és életvitel szakon tanító pedagógusok összefogásával jött létre. Szívesen válogattunk a gyerekek legszebb munkáiból, gazdag és színes anyagból választottuk ki a 10 legjobban sikerült alkotást. Azok a gyerekek, akik bekerültek a kiválasztott alkotók közé nagyon büszkék lehetnek:

  • Safranyik Fanni 8. osztályos tanuló
  • Nemes Mátyás 8. osztályos tanuló
  • Varga Nikolett 8. osztályos tanuló
  • Falk Izabella 8. osztályos tanuló
  • Szemesi Tivadar 7. osztályos tanuló
  • Pápai Mercédesz 5. osztályos tanuló
  • Stenger Vivien 5. osztályos tanuló
  • Virághalmi Kristóf 5. osztályos tanuló
  • Rohonczi Regina 5. osztályos tanuló
  • Sipiló Jázmin 4. osztályos tanuló
  • Sukaj Kamilla 4. osztályos tanuló

Közülük legtöbben tagjai az ARS NOVA rajkörnek, mely hosszú évek óta működik iskolánkban. A gyerekek fantáziája, alkotó képzelete, kreativitása és hozzá párosulómegfelelő technikai tudás, kézügyesség, kitartás, türelem, aprólékos minőségi munka hozzásegíti őket az élet küzdelmeinek sikeres megvívásához.

A gyönyörű rajzok mellett a kiállításon vetítésre került Nemes Mátyás filmje, amely sz FGSZ Zrt által hirdetett országos versenyre készült. Széchenyi Lánchídjának makettjét Szemesi Tivadar állította helyre.

Ezek az alkalmak jutalmazzák egész éves közös munkánkat és megmutatják diákjaink gondolatatait, egyéniségét.

Safranyik Fanni és Rohonczi Regina élménybeszámolójából: „Elmentünk Siófokra a kulturális központba, ahol egy kiállítást néztünk meg. Nagyon sok szép rajz volt ott több iskolából. Minden iskolából 10 alkotást állítottak ki több korosztályban. Megnéztünk iskolatársunk, Marci filmjét is, ami nagyon ötletes volt. Így nem csupán rajzokban, hanem makettokban gyönyörködhettünk.”

Találkozunk augusztusban a kézműves táborban!

Takács Anna

szaktanár

Országos versenyen jártunk

Iskolánk a “Míg megnövök” Alapítvány “Rigó énekeljen” Kárpát-medencei Környezetvédelmi csapatversenyen vett részt két negyedik és egy harmadik osztályos csapattal.

A négy fordulós levelező versenyen a vízzel kapcsolatos  projektet kellett megoldaniuk.

Az országos döntőre május 23.-24.-én Nyíregyházán került sor egy kétnapos program keretében, ahol 3. osztályos csapatunk 1. helyezést ért el.

A harmadik osztály csapata a Víz Felügyelők: Banai Friderika, Bozsoki Bence, Fajt László, Mater Dóra

Felkészítő: Sárköziné Hohner Jusztina

Negyedik osztályos csapataink is szép eredménnyel végeztek, 8. és 10 helyen.

A negyedik osztály csapatai:

Vízimanók: Kódiás Dániel, Molnár Ákos, Orsós Dorottya, Siplió Jázmin

Vízőrzők: Balogh Andrea, Bogár Máté, Friesz Fruzsina, Hubert Norbert

Felkészítő: Szőke Zoltánné, Marika néni

Húsvéti témahétről

Március 28. és április 4. között zajlott iskolánkban a húsvéti témahét.

A gyerekek a tanórákon és tanórán kívüli foglalkozásokon megismerkedhettek az ünnepkörrel, a népszokásokkal. A tojásfestésbe is belekóstolhattak. A harmadik osztály látogatást tett a siófoki Tojásmúzeumban, ahol megcsodálhatták a világ minden tájáról származó tojáskülönlegességeket. Készültek hímzett tojások, virágok. Nyuszit simogattunk. Sportoltunk. Locsoló verset írtak és szavaltak a fiúk. A húsvéti témahét keretében népdaléneklési versenyen is részt vettek iskolánk tanulói.