

A karácsonyi hangolódás egyik legmeghatározóbb és a gyerekek által legkedveltebb tevékenysége a – már hagyományosnak mondható – mézeskalácssütés volt. Kicsik és nagyok, lányok és fiúk egyaránt nyújtották és szaggatták a tésztát, díszítették a kiformázott mézikéket, hogy aztán a sütőbe aranybarnára színeződjenek. Minden segítő kezű diákunknak köszönjük a részvételt, és örülünk, hogy részesei voltak a csodavárás újabb programjának.
December: a várakozás, a készülődés, és egyben a csodák hónapja……..
Erre a csodavárásra nyitottuk meg szívünket pénteken, amikor iskolánk 5. osztályos tanulói adták elő meghitt adventi műsorukat és gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyájának lángocskáját.
„Szeretettel tárd ki lelked,
Öleld át a nagyvilágot,
itt a Földön legyen áldott!”
(Aranyosi Ervin)
Iskolánk sütiszakkörös gyerekeinek egy új élményben volt része 2023. november 24-én, pénteken. A buszunk 19 fővel robogott el Balatonszéplakra a Marci Pékség gyárüzemébe, hogy megismerkedjen a kenyér-, kifli -és zsömlekészítés folyamatával.
Martzy Ferenc a pékség alapítója és tulajdonosa a szeretetteljes fogadtatást követően, alapos és látványos betekintést engedett csapatunknak az üzem életébe, a pékáruk készítésének folyamatába, a cukrászat lenyűgöző világába.
És ahogy a jól ismert közmondás mondja: „A puding próbája az evés.”, ezért a sütiket leteszteltük, majd a frissen kisült pékárut behabzsoltuk.
Bátran állíthatjuk: Kiváló minőséget tapasztaltunk!
Köszönjük Gégény Antalné Marika néninek a szervezést és Martzy Ferencnek, hogy lehetőséget biztosított a gyárüzemben folyó munka megismerésére. A pékek és cukrászok világának rejtelmei is feltárulhattak előttünk, melyet ezúton is nagyon köszönünk.
Iskolánkban szép hagyomány, hogy az alsó tagozatos gyermekek az ősz folyamán, szavalóversenyen vesznek részt.
A versválasztás témája az idén Petőfi Sándorhoz kapcsolódott, hiszen a költő születésének 200. évfordulójára emlékezik az ország ebben a jubileumi évben.
A szavalóverseny megrendezésére november 8-án került sor.
Az első osztályosok nem versenyeznek, ők csak bemutatkoznak. Így történt ez az idén is. Ők Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versét adták elő versszakonként, nagyon bátran és ügyesen.
2-4. osztályos tanulóink, összesen 22-en szintén Petőfi versekkel készültek, nagyon sok különleges, kevésbé ismert verset választva.
A zsűri arany, ezüst és bronzminősítéssel értékelte a produkciókat. Senki sem ment haza üres kézzel. Az oklevél mellé, édességet, ivólevet, a legjobbak pedig jutalomkönyvük mellé még Szőke Zoltánné, Marika tanító néni saját kezűleg készített ajándékát is megkapták.
Nagyon örülünk neki, hogy egyre több szülő és nagyszülő tiszteli meg a versenyzőket jelenlétével. A tornatermünket az idén is megtöltöttük.
Köszönjük a felkészítők (Heni, Gyöngyi és Juszti néni) munkáját!
Külön köszönettel tartozunk a zsűri tagjainak: Szőke Zoltánné- Marika néninek, Fehér Józsefné-Márti néninek, Materné Mestyán Ildikó néninek és Éles Barbara 8. osztályos tanulónknak, akik szeretettel és pozitív biztatással hallgatták és értékelték a gyerekek szavalatait!