A DUE Fesztiválon jártunk

Idén májusban is megrendezésre került a Millenáris Parkban a Diákújságírók Egyesületének Fesztiválja. Az iskolából egy kisebb csoporttal képviseltettük magunkat az eseményen.

Szemesi Eszter és Lacza Dorina élménybeszámolója:

  • „Május hatodikán, pénteken reggel 7 órakor indultunk a siófoki vasútállomásról. Kapunyitásra már ott is voltunk, de még várnunk kellett egy kicsit. Addig a közeli játszótéren töltöttük az időt. Nagyon jó és ötletes játékokat találtunk ott a mesék birodalmából. A köszöntők, az ünnepélyes megnyitó után Csikó Szabolcs, a Csillag születik egyik versenyzőjétől láthattunk egy kis táncelőadást. Majd Kovács Kokó István beszélgetett  Szalai Annamária a Nemzeti Médiahatóság vezetőjével a médiáról. Délben következett a legizgalmasabb program, amit nagyon vártunk. A nagyszínpadon Vastag Csaba kápráztatta el a közönséget kitűnő hangával és kinézetével. Ezután közönségtalálkozón beszélgethettünk vele és versenytársával, Janicsák Vecával. Nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg róluk:  hogyan telnek a hétköznapjaik, milyen a híres élet, illetve azt, hogy Csabi hogyan rontja el a keze ügyébe kerülő technikai eszközöket, többek közt az interjú során a kezébe kapott mikrofon is erre a sorsra jutott. A programok között bejártuk a több emeleten kialakított színpadokat, és részt vettünk különböző teszteken, feladatokon. A tudás pódiumán érdekes kémiai kísérleteket nézhettünk meg az első sorból. Nagyon sok híres emberrel találkoztunk, kaptunk tőle autogramot: Rudolf Péter, Erős Antónia, Rákóczi Ferenc, Vujity Tvrtkov, Süveges Gergő, Baronits Gábor. Baronits Gábort  még a beszélgetés előtt sikerült elkapnunk egy autogram erejéig. Nagyon kedves volt velünk. A nap végén Varga Viktor lépett fel a nagyszínpadon, és zárta le a fesztivált egy fergeteges koncerttel. Le is jött a színpadról közénk, és így énekelte el a lehet zöld az ég című slágerét. Hosszas sorban állás után tőle is sikerült bezsebelni dedikált képet. Ezután sajnos mennünk kellett, mert indult a vonatunk. Tele élményekkel értünk haza. Szuper volt ez a nap. Reméljük, hogy még jövőre is alkalmunk lesz elmenni.”

 

Közeledik az év vége…

„Útjaink százfelé válnak

De szívünk egy célért lobog,

Nekivágunk a küzdelmes mának,

És épít karunk egy szebb holnapot.”

/Arany János/

A ballagó nyolcadik osztály névsora:

  • Bezdány Ramon
  • Czank János
  • Csordás Ildikó
  • Csikós Enikő
  • Halmos Roland
  • Hózer Viktória
  • Hubert Zoltán
  • Kiss Beatrix
  • Martinka Bence
  • Maza Norbert
  • Megyeri Géza
  • Németh Erzsébet Roberta
  • Simon Evelin
  • Simon Regina
  • Szilágyi András
  • Szűcs Sándor
  • Torma Bianka Petra
  • Török Klaudia
  • Ükös Sándor
  • Varga László
  • Vörös Fanni
  • Zakár Bálint

Osztályfőnök:

  • Baller Ferencné

Teszedd mozgalom: május 21.

„Téged is zavar, hogy országszerte utcákat, parkokat, erdőket önt el a szemét? Itt az alkalom, hogy közösen tegyünk ellene! 2011. május 21-én bebizonyítjuk, hogy a szemétszedés is lehet valódi közösségi élmény!”
Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Ádánd Önkormányzata és iskolánk.
Május 21-én, szombaton 10-12 óra között indul a szemétszedés a Kultúrház elől. A szemétszedés célja az iskola környékének megtisztítása, a falu szépítése.

Tervezett szemétszedési zónák:

  • 1. osztály: Széchenyi utca és Petőfi utca környéke
  • 2. osztály: Árpád utca (Kultúrháztól a Kossuth utcáig)
  • 3. osztály: Rákóczi utca
  • 4. osztály: Árpád utca (Kultúrháztól a vasútállomásig)
  • 5. osztály: Széchenyi és Petőfi utca környéke
  • 6. osztály: Etelköz és Kossuth utca
  • 7. osztály: Sportpálya környéke
  • 8. osztály: Lehel utca, játszótér, Dózsa
Kérjük a szülőket, ha tehetik minél többen csatlakozzanak a szemetet szedő gyerekekhez!

Fekete István Emléknap- 2011. május 20.

Május 20-án, pénteken megemlékezünk iskolánk névadójáról, Fekete Istvánról. Délelőtt rövid megemlékezést tartunk az író életéről, munkásságáról. Illetve játékos sorversenyen vehetnek részt a tanulók.  Az emléknapot összekapcsoltuk a madarak és fák napjával.

Délután, igény esetén felügyeletet biztosítunk.

KIHÍVÁS NAPJA- 2011. május 18.

Iskolánk a következő programmal vesz részt a KIHÍVÁS NAPJA rendezvényen:

8:45- 9:00  Zenés torna

9:45- 10:00  Kapura rúgás, kosárra dobás

10:45- 11:00  Kincskeresés

13:00- 14:00  Kerékpáros akadálypálya

14:00- 16: 00  Sorversenyek, kosárlabdameccsek, focimeccsek