,,Búcsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,/ S megköszönjük négy év minden fáradságát”

Eltelt négy év és annyi kedves emlék gyűlt össze. Ez idő alatt azonban a gyerekeknek kétszer is búcsúzniuk kellett ….. Tavaly a tanév végén elköszöntek a mindenki által oly nagyon szeretett Marika nénitől, aki három éven keresztül tanította őket. És most eljött az újabb búcsú ideje. A negyedik osztályosok szeretetüket és hálájukat szerették volna kimutatni az általuk előadott műsor során a drága tanító néniknek, akik minden pillanatban mellettük álltak és óvó figyelemmel kísérték őket. A felkészülésüket Juszti néni segítette, a műsorban pedig Ani néni és Laci bácsi működött közre, melyért külön hála nekik. Osztályfőnökük, Gyöngyi néni és osztálytanítójuk, Dóra néni meghatódva nézte végig a nekik készült műsort, és bizony sem ők sem a gyerekek nem tudták könnyeiket magukban tartani. Habár a búcsú mindig nehéz, a gyerekek szívében ezután is kiemelt helyet fognak elfoglalni a szeretett tanító nénik!  13412137_1235058856505198_1400857370929532480_o

 

Búcsú a tanító nénitől      13483393_1235058763171874_7376241067110272017_o
Ó, mily gyorsan telik az idő, az élet,
Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet
És most megrendülve, meghatva itt állunk
Jó tanító néni tőled el kell válnunk.
Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk
El nem feledhetjük, soha amíg élünk,
Hálával gondolunk az elmúlt négy évre
Miként gondolunk az elmúlt négy évre
Miként tanítottál az első betűre.
Mi tudjuk ,hogy te is szerettél bennünket
Valami úgy hozzád kötötte szívünket,
S, most szakad e kötél,s kis szivek véreznek
S,o, mikor a szív fáj, a szemek könnyeznek.
Búcsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,
S megköszönjük négy év minden fáradságát,
Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk
És most legyen béke teveled és velünk.
/Ismeretlen : Búcsú a tanító nénitől/

Szigetvári Takarék rajzpályázata

A Szigetvári Takarék a Takarékossági Világnap keretében országos rajzpályázatot hirdetett, melyre általános iskolás kategóriában több diákunk is nevezett. A verseny legfőbb célkitűzése a pénzügyi tudatosság kialakítása volt kisiskolás korban.  A versenyben résztvevő gyerekek a tanév végén hűtőmágnes formájában láthatták újra alkotásaikat!

received_1046891612055127

A legügyesebb rajzosoknak szívből gratulálunk! 

Kabai Alexandra 2.o.

Horváth Patrícia 5.o.

Szigeti Vanessza 5.o.

Polyákovics János 5.o. 

Csonka Dorina 5.o.

Kalányos Henrietta 5.o.

Gulyás Annamária 5.o. 

Hegyi Georgina 5.o. 

A 2015/2016-os tanév sporteredményei

  • Kiliti Kupa -teremlabdarúgó torna III.korcsoport IV. helyezés 
  • Teremlabdarúgás IV. korcsoport -Siófok IV. helyezés
  • Kisiskolás labdarúgás megyei elődöntő -Törökkopány II.helyezés
  • Kisiskolás labdarúgás megyei döntő-Gyékényes V.helyezés 
  • Sulisárkányok , sárkányhajós evezőverseny (megyei) II. helyezés 

Csapattagok: Bozsoki Bence, Fajt László, Hegyi Stefánia, Gáspár Dominika, Mészárovics Bálint, Friesz Fruzsina, Pénzes Máté, Hubert Nobert, Kódiás Dániel, Bogár Máté, Török Richárd, Kocsis Benedek

Szívből gratulálunk a szép eredményekhez! 

13508905_614617932026721_3609273290272719265_n

,,Olvasni nem azért érdemes, hogy „műveltek”, hanem hogy gazdagok legyünk”

Kötelező olvasmányok felső tagozaton:

5. osztály:

  • Mol­nár Fe­renc: A Pál utcai fiúk

6. évfolyam:

  • Gár­do­nyi Géza: Egri csil­la­gok 

7. évfolyam:

  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
  • Mik­száth Kál­mán: Szent Péter esernyője 

8. évfolyam

  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig 
  • Ka­rin­thy Fri­gyes: Tanár úr kérem

Mindenkinek kellemes olvasást és időtöltést kívánok a felsorolt könyvekhez! 

Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, mint hogy a fehér papíron a fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejében a képzeletmozi. Az olvasás a legfontosabb. /Csukás István/

olvasasszeretete.jpg.500x0_q85

Drámázzunk! -Tatay Sándor: Kinizsi Pál

Kinizsi Pál a hatalmas erejéről híres hős vitéz történetét dramatizáltuk magyar nyelv és irodalom tantárgy keretében az ádándi templomkertben.

DSCF5015

Kinizsi Pál (Palkó) már gyermekkorában arról álmodozik, hogyan tudná megbosszulni édesanyja és kishúga halálát a törökön. A malomház közelében lévő erdőszéli hatalmas tölgyfán szövögette életére vonatkozó terveit. A véletlenek összjátéka segítette abban, hogy Mátyás király bizalmasa és a híres fekete sereg fővezére lett. Így ismerte meg Magyar Jolánkát, akivel első pillantásra egymásba szerettek. A sok viszontagság és próbatétel sem akadályozta meg abban, hogy teljesítse küldetését.

DSCF4925 DSCF4970 DSCF5002

A sors keze (sorsolással) döntötte el, hogy ki kapta meg a főszerepeket. Így a szereposztás a következőképpen alakult:

Kinizsi Pál: Bene Ádám

Magyar Jolánka: Szász Patrícia

Mátyás király: Kiss-Bárány Zalán

Holubán: Antal Félix

Magyar Balázs: Franta Dorián

Kinizsi apja; Podjebrád: Paksi Csaba

Orsik néne: Virághalmi Letícia

Bujkó; Hyppolit herceg: Török Mátyás 

101 éves öreganyó: Ükös Viktória

Jónás, a nagy medve; Fridérik császár: Friesz Botond

Fridérik császárné: Szücs Diána

Udvarhölgyek: Megyeri Petra, Erdélyi Diána

Titusz vitéz: Hegyi Kristóf

Pápai követ: Hegyi Vivien 

Csizmadia; Pilátus, a vadászkutya: Buczkó Boldizsár

Csizmadia felesége: Kovács Frida

Gergely bátya; Néró, a vadászkutya: Pacza Martin

Katona: Besszer Richárd 

Fotós: Maksi Dávid (5.osztály) 

Videós: Paksi Csabáné -Tündi 

Moderátor: Kreka Ágnes- Ági néni

Kreka Ágnes 

osztálytanító