Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. Köszönjük a megható műsort Juszti néninek és a tanítványainknak!
Gyerekeink közelebb kerültek az erdélyi magyarsághoz
Négy pedagógus vezetésével az ádándi, a nagyberényi és a ságvári általános iskola negyven diákja eredt Dózsa György nyomába a közelmúltban. A Határtalanul program keretében töltöttek négy napot Erdélyben. Útjuk első állomásán, Aradon megtekintették a város nevezetességeit, megkoszorúzták a vértanúk emlékművét. Majd Solymos várához másztak fel. Másnap alkalmuk volt gyönyörködni a Ruszkai-havasokban, míg a hajdani fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron évszázadokat repültek vissza az időbe, idegenvezető mutatta be a magyar történelem rejtélyes eseményeit. Szászsebesi kitérő után a dévai csángók életébe pillanthattak be a csernakeresztúri tájházban. Úti céljaik között szerepelt még a piski arborétum, Vajdahunyad és „magos” Déva vára megtekintése, de ellátogattak Böjte Csaba, ferences szerzetes pártfogoltjaihoz is. Az utolsó nap a temesvári belvárosi sétát követően Dózsa György kivégzésének és Arany János nagyszalontai szülőházának helyén jártak. A kirándulók nemcsak egymáshoz kerültek közelebb, hanem az erdélyi magyarsághoz is.
Zene világnapja
„Iskolás lettem”
Lassan a „kis elsőseink” is kezdenek beleszokni az iskolás életbe. Sok sikert kívánunk nekik:
- Farkas Vivien
- Fekete Csongor
- Fias Hanna Angyalka
- Hosszú Krisztián
- Hosszú Róza
- Király Áron
- Király Máté
- Leiner Patrícia Julianna
- Myskow Roland
- Nyári Alíz
- Szakál András József
- Szilágyi Szófia Edit
- Szűcs Bálint Márk
Osztályfőnök: Hohner Jusztina
Kreka Ágnes Dóra
Az Ádándi Fekete István Általános Iskolában a nyár folyamán a vizesblokk és a kézilabdapálya felújítása megtörtént. Közel 5 millió forintot fordíthattunk ezekre a munkálatokra az Ádándi Közös Önkormányzati Hivatal, a Siófoki Tankerületi Központ és a Szülői Munkaközösség támogatásának köszönhetően. A tanévkezdésre, így nemcsak szép és barátságos környezetben várjuk a gyerekeket, hanem tiszta, higiénikus mellékhelyiségeket is biztosítunk a számukra.
Kézilabdapálya
Felújítás előtt Felújítás után
Vizesblokk
Felújítás előtt Felújítás alatt
Felújítás után